10

Pedig eddig minden olyan simán ment, gondolta Karom, amikor a hívatlan szellem materializálódott a hotelszobában. De a legtöbb árnyvadászat hasonlóképpen szokott alakulni. A kristályt védő burok megtörése bekalkulált kockázat volt, és most meg kell fizetniük az árat.

Kalapács és a szellem egyaránt emberfeletti sebességgel lendült mozgásba – a szellem mágikus természetének, a szamuráj pedig felturbózott idegrendszerének és a gerincagyi alprocesszoroknak köszönhetően. Ebben az esetben úgy tűnt, a technika győzedelmeskedik a mágia felett; az ork felemelte kurta csövű Ingram Smartgunját, és egy hármas sorozatot eresztett a támadó szellembe.

Ha húsból és vérből lett volna, a kilenc milliméteres golyók komolyan megsebesítik, vagy akár meg is ölik a célpontot, de a legrosszabb esetben is megtorpanásra késztetik. A szellem azonban nem halandó lény volt, hanem az asztrális sík szülötte. Teste ugyan szilárdnak tűnt, még meg is lehetett volna tapintani, de nem olyan volt, mint az evilági élőlényeké. Kalapács sorozata ugyanannyi hatással volt rá, mint a kő, a víz vagy a szél.

A szellem fénylő kardja előrevillant. Kalapács elejtette az Ingramet, és az alkarján lévő mély vágást markolászva, káromkodva zuhant a hátára.

Boom nem is fárasztotta magát azzal, hogy tűz alá vegye a szellemet. Elég hosszú ideje dolgozott már Karommal ahhoz, hogy tudja, nem éri meg a fáradságot. Ehelyett előrehajtotta ökölbe szorított kezét, és az alkarjába ültetett rejtett tokból előugrott egy borotvaéles, hajlított penge – csaknem olyan hosszú, mint a szellem kardja. Boom előrelépett és megtámadta a katonaszellemet, amelyik éppen hátat fordított Kalapácsnak. Próbálkozásának jutalma egy hosszú vágás volt a válla mentén. Ha a szellem közönséges halandó lett volna, Boom nyers ereje és hosszabb karja a troll javára dönti el a párbajt. Ám a szellemekkel vívott harc sokkal inkább függött az akaraterőtől, mint a puszta izomzattól, és bár Boom akaratereje egy átlagos trolléhoz képest meglepően nagy volt, egy ilyen erős szellemmel még így sem vehette fel a harcot.

Mágia ellen a legésszerűbb mágiával harcolni, gondolta Karom. Elhatározta, hogy megpróbálja saját mágiájával visszaűzni a szellemet oda, ahonnan érkezett.

– Főnök! – figyelmeztette Aracos gondolatban. – Egy másik szellem is van a szobában, egy projektáló varázsló.

– Zoller?

– Nem. Egy tünde, és fegyver is van nála.

Egy tünde? Karomnak fogalma sem volt róla, ki lehet az. Biztosan nem Zoller embere, hiszen ők egytől egyig humánok. Ez tovább bonyolította a dolgokat. Ha egy másik varázsló is jelen volt, akkor Karomnak nagyon óvatosnak kellett lennie a mágiahasználattal. Az idegen az asztrális síkról nem sok mindent tudott tenni, hogy megakadályozza vagy megzavarja Karom fizikai cselekedeteit, de azonnal támadásba lendülhet, amint az árnyvadász alkalmazni próbálja asztrális képességeit. Ráadásul ha Karom minden figyelmével a szellem elűzésére koncentrál, azzal védtelenné válik minden más támadással szemben, és az asztrális varázslónak lehetnek szövetségesei is a közelben. Túl nagy volt a kockázat.

– Tiéd a varázsló – mondta Aracosnak. – Én elintézem a szellemet.

– Vettem.

Karom a szoba túlsó felében álló szellemre mutatott, és gyűjteni kezdte maga köré az energiát, amely forrongó managömbként lüktetett a keze körül; kizárólag az asztrális síkról lehetett észlelni, az evilági szem talán csak enyhe csillogást, apró levegőrezdülést érzékelt belőle. Karom egy szóval aktivizálta a varázslatot, és a mágikus energia villámként szelte át a levegőt.

A szellem összerándult és megremegett, amikor a manalövedék célba ért, beletépett asztrális anyagába, és ott csapott le rá, ahol a legsebezhetőbb volt: a spirituális szinten. Azonban a megidézett lény nagyon erős volt, és a varázslat nem végzett vele. Megsérült ugyan, de Karom tartott tőle, hogy ettől csak még dühösebb lesz.

Kalapács vad mordulással rohamra indult, és megragadta ellenfele karját. Az ezüstös penge kicsúszott a szellem szorításából, és azonnal füstté vált, elenyészett. Boom rögtön előreugrott, hogy segítsen társának, és Karom is előkészítette a következő varázslatot.

– Főnök! Problémába ütköztem! – hallotta Aracos riadt kiáltását. – Máguspengéje van!

A fenébe! Az asztrális varázsló kezdett sokkal súlyosabb problémát jelenteni, mint azt Karom először gondolta. Ha elég erős a fegyvere, darabokra szabdalhatja Aracost. Karom saját asztrális képességeivel szövetséges szelleme segítségére siethetett volna, de akkor Boomra és Kalapácsra maradt volna a szellem, és már az előbb is látta, mennyire nem bírnak vele. Ráadásul akkor ő is egyformán sebezhetővé válna mindkét síkon, és kételkedett benne, hogy képes lenne egyszerre harcolni a varázslóval és a szellemmel.

– Rendben – üzente Aracosnak –, akkor menj innen, hátha magad után tudod csalni. – Erezte Aracos beleegyezését, és visszafordult a szellem felé, melyet társai elkeseredetten igyekeztek feltartani. Bár kisebb volt, mint a vele harcoló metahumánok, a szellemet ez semmiben sem korlátozta. Karjának egy erős csapásával lesodorta magáról az orkot és a trollt, és miközben felegyenesedett, ismét megjelent a kezében a kard.

Karom nem akart neki újabb lehetőséget adni a támadásra. Ismét összegyűjtötte az energiát maga körül, és minden erejét beleadta az újabb támadásba. A szellem fájdalmas üvöltést hallatott – ez volt az első hang tőle, mióta felszólította őket a megadásra. A katona fizikai alakja megremegett, és hullámozni kezdett, akár egy rossz minőségű trideokép. Karom varázslata megfosztotta őt az életerejétől, létezésének magjától. A fizikai manifesztáció darabokra hullott, ködként szívódott fel, és a szellem sikolya halkan visszhangzott a levegőben.

– Karom, van egy kis problémánk. – Zűrös hangját hallotta a feji rádiójából. – A hotel biztonsági kamerái szerint Zoller és még három ember tart felfelé a lépcsőn, másik három pedig liften közeledik az emelethez.

– Át tudod venni a lift feletti irányítást? – kérdezte Karom.

– Megpróbálom, de a hotel rendszere riadóállapotban van, és jelenleg is egy jéggel bújócskázom. Ha sikerül is, valószínűleg le kell kapcsolnom az egész rendszert. Jobb, ha villámgyorsan eltűntök onnan.

– Vettem. Boom és Kalapács megsérültek, viszont megszereztük a céltárgyat. Máris indulunk, de szükségünk lesz némi fedezetre.

– Semmi gond. Amíg tudom, feltartom őket.

Karom egy mentális paranccsal rádiókapcsolatba lépett Vallal.

– Val, hallottál mindent?

– Aha. – A rigó hangját eltompították a háttérben surrogó rotorlapátok.

– Indulunk a tetőre. Állj készen a felszedésünkre!

– Rendben, kilép.

Karom a társaihoz fordult, akik időközben talpra álltak.

– Jól vagytok?

Mindketten bólintottak.

– Semmi komoly – mondta Boom. – Annyi rúgást kaptam, hogy eltévesztettem a számolást, de a büszkeségemen kívül semmim nem sérült meg komolyabban. – Kalapács csak az Ingramjével jelezte, hogy minden rendben.

– Oké, akkor húzzunk innen!

Kalapáccsal az élen elindultak az ajtó felé; mögötte ment Karom, és az altatás varázslattól még mindig eszméletlen dr. Goronajt cipelő Boom zárta a sort. Mindannyian készenlétben tartották a fegyverüket, minden érzékükkel a veszély jeleit kutatták.

Karom tudatával kinyúlt a szövetséges szelleme után.

– Aracos!

– Vagyok – felelte azonnal a szellem. – Kijöttem a hotelből. Eltávolodtam, de az asztrális tünde nem próbált követni. Valószínűleg még mindig ott van a szobában veletek. Megpróbáljam lekapcsolni?

– Nem, maradj kint. A tetőre megyünk, ott találkozunk.

– Rendben. Légy óvatos, főnök. – Karom valódi aggodalmat érzékelt, mielőtt megszakította a gondolatkapcsolatot.

Basszameg, gondolta, amikor óvatosan kiléptek a folyosóra. Duplán basszameg. A hotel többi vendége – ha hallottak egyáltalán valamit a Zoller szobájában történtekből – elég okos volt ahhoz, hogy a szobájában maradjon és telefonon hívja a biztonságiakat ahelyett, hogy a folyosón nézelődjön, és esetleg megsérüljön. Hála istennek az apró szívességekért.

Azonban a nyakukban lihegő asztrális mágus jelenléte komplikáltabbá tette a dolgokat. Karom és Aracos együtt nagy valószínűséggel el tudtak volna bánni vele, de éppen távozóban voltak, és Karom nem óhajtotta védtelenül hagyni fizikai testét, miközben asztrális alakban egy másik varázslóval küzd. Ha viszont úgy száll szembe vele, hogy csak az asztrális érzékelését használja, ellenfele mozgékonyság tekintetében behozhatatlan előnybe kerül vele szemben. Még át sem pillanthatott az asztrálba anélkül, hogy ki ne tette volna magát egy gyors támadásnak. Mindössze annyit tehetett, hogy várakozik, és közben reménykedik benne, hogy a varázsló nem okoz nekik ennél több bonyodalmat.

A lépcső felé indultak. A legutolsó dolog, amire vágytak, hogy egy felvonóban szorítsák sarokba őket. Az élen haladó Kalapács Ingramjét készenlétben tartva kinyitotta a lépcsőház ajtaját. Kidugta a fejét, aztán félreállt, és intett a többieknek, hogy siessenek.

– Csak utánad – fordult Karom Boomhoz. Az eszméletlen dr. Goronajt cipelő troll elvigyorodott, és átlépett az ajtónyíláson.

– Lekötelez, uram – köszönte meg udvariasan.

Karom szorosan követte barátját. Félúton jártak a következő emelet felé, amikor meghallották maguk alatt a sietős lépteket, és három megtermett, a hotel biztonsági őrségének egyenruháját viselő humán bukkant elő a lépcsőfordulóból, mögöttük pedig Heinrich Zoller.

– Állj! – kiáltotta az egyik őr németül.

– Tovább! – vakkantotta Kalapács. Megpördült, és Ingramjéből megszórta az őröket. A golyók szikrázva pattogtak a lépcsőn és a korláton, a biztonságiak pedig fedezéket keresve lapultak a falhoz. Az árnyvadászok felértek a lépcsőn, kikerültek üldözőik tűzvonalából. Kalapács egy újabb sorozat után követte őket. Mögöttük nehéz pisztolyok lövedékei ütötték át a gipszkarton falat.

Karom intett Kalapácsnak, hogy kerüljön elé.

– Menjetek tovább! – Megállt, és felemelt kézzel koncentrálta akaraterejét. Miközben maga köré gyűjtötte a manát, és elsuttogta a hatalom szavait, hallotta, hogy Zoller és az őrök egyre közelebb érnek.

Hangos suhogás hallatszott, és egy sercegő, mágikus energiából teremtett fal jelent meg előtte a lépcsőn. Az akadály faltól falig ért, és lilás, átlátszó energiával zárta el a lépcsőfordulót. Karom egy pillanatra kénytelen volt nekidőlni a falnak, mert kimerítette a korlát létrehozása. Folyamatos koncentrációval fenntartotta a falat; az őrök már felbukkantak a lépcsőn, és kis híján belerohantak az akadályba. Miután meggyőződött róla, hogy a varázslat működik, Karom megfordult, és amilyen gyorsan csak tudott, a többiek után eredt. Ha jól becsülte fel a másik varázsló erejét, Zollernek nem fog sokáig tartani lerombolni a korlátot, de addigra talán ők is elérik a tetőt. Karom reménykedett benne, hogy Zoller eléggé kifárasztja magát, és utána már nem jelent akkora fenyegetést rájuk nézve.

– Jó kis trükk – szólt hátra Kalapács a válla felett, amikor Karom utolérte őket.

– Kösz – lihegte a mágus. – Remélem, működni is fog.

Zoller lakosztályától a tetőig nyolc emeletet kellett megtenniük, de Karom ötvennek érezte. Mire elérték a tetőre vezető ajtót, hangosan zihált. Boom aggódva nézett vissza rá.

– Minden oké?

Karom levegő után kapkodva bólintott.

– Igen, rendben vagyok. Az utolsó varázslat túl sokat vett ki belőlem, de... – A mágus tekintete merevvé vált, mintha valami olyan dolgot nézne, amit rajta kívül senki más nem láthat.

– Mi az?

– Áttörtek. Zoller lerombolta a korlátomat. Kifelé innen!

A tetőn egy helikopterleszálló is volt a hotel befolyásosabb vendégei számára, ahonnan szükség esetén egyenesen a repülőtérre vagy valamelyik társasági enklávéba vitethették magukat. Most azonban csak egyetlen jármű várakozott a betonon, egy Hughes Stallion helikopter; Herr Brackhaus nagylelkűen, kérdés nélkül Karomék rendelkezésére bocsátotta a gépet. Val az irányítópulthoz csatlakozva ült a pilótaülésben, és járatta a rotorokat; készen állt a felszállásra.

Boom olyan óvatosan tette be a kopterbe dr. Goronajt, mint egy anya a gyermekét, aztán maga is felszállt. Felemelt hüvelykujjával intett Karomnak, és a mágus is elégedetten süppedt bele az ülésébe. Kalapács a fülkébe ugrott be, és a hangorkánon keresztül beleüvöltött a rádióba:

– Indulás!

A rotorok felüvöltöttek, ahogy lapátok egyre gyorsabban hasították a levegőt, kisebb szélvihart kavarva a hotel tetején. A Stallion puhán, de olyan sebességgel emelkedett fel, hogy Karom úgy érezte, mintha odalent maradt volna a gyomra.

Alig kezdtek távolodni a helikopter-leszállótól, amikor kivágódott a tetőre vezető ajtó, és Zoller lépett ki rajta az őrök kíséretében. A varázsló felöltője sötét szárnyként csapkodott a szélben; a férfi dühösen a kopterre mutatott, és az őrök tüzet nyitottak. Kalapács gyorsan behúzta az ajtót, mert a gép oldalán már kopogtak is a lövedékek. Zoller mindkét karját előrenyújtotta, és valamit kiáltott, de a fegyverropogástól és a rotorok dübörgésétől nem lehetett hallani.

– Karom... – szólalt meg Boom.

– Látom – szakította félbe a mágus. Koncentrált, és kiterjesztette mágikus pajzsait a helikopterre és utasaira. Egy pillanattal később már érezte is, hogy Zoller varázslata nekifeszül a védelmének. Szabad szemmel alig érzékelhető mágikus energiák szikráztak fel egy pillanatra a helikopter körül, ahogy a varázslat megpróbált áthatolni Karom védelmén, de a pajzsok kitartottak, és a Stallion egyre magasabbra emelkedve távoldott a hoteltől.

– Szép munka volt – vigyorgott Boom.

– Kösz, de még nem értünk a végére. – Karom a szövetséges szellemét hívta. – Aracos, mi történik az asztrálban? A tünde varázsló még mindig velünk van?

– Úgy tűnik, főnök – felelte a szellem. – És ez még nem minden. Zoller is szellemidézéssel próbálkozik.

A francba, ez sosem fárad el? – gondolta Karom. Nyilvánvalóan alábecsülte Zoller erejét. A másik varázslónak már rég ki kellett volna merülnie az otthonszellem megidézésétől, a korlát leküzdésétől és a helikopter elleni támadó varázslattól, ehelyett viszont még csak most kezdett belelendülni.

– Mit csinál a tünde? – kérdezte Aracost.

– Jelenleg semmit. Ahogy látom, csak figyel. A jelek szerint nem akar beavatkozni.

– Megsérültél?

– Semmi komoly, csak egy karcolás. De nem szeretnék harcolni a fickóval, amíg nála van az a kard.

– Reméljük, erre nem kerül sor. Viszont el kellene intézned Zoller szellemét. Ha átmegyek az asztrálba, a kopter védelem nélkül marad egy újabb támadó varázslat előtt.

– Még mindig tudok materializálódni.

– Tessék?

– Mondom, tudok materializálódni. Aztán harcba szállok a szellemmel és megvédem a helikoptert a külső mágiával szemben. Így te tudsz az asztrálból segíteni.

– A francba! – morogta Karom hangosan. Nyilvánvaló. Neki is eszébe juthatott volna. – Tudtam, hogy jó okom van magam körül tartani téged, omae.

– Nos, legalább kiderült, ki az ész a csapatban – felelte gunyorosan a szellem.

– Ezt inkább nem hallottam. Rendben, kezdjük!

– Karom! – kiáltott hátra Val a pilótakabinból. – Zoller valamilyen viharszellemet idézett... gyorsan közelít!

– Rajta vagyok. – Karom belesüppedt az ülésbe, és szinte automatikusan mély transzba esett. Szabadjára eresztette asztrális alakját, kisuhant fizikai testéből és a helikopterből, ahol azonnal megpillantotta a Stallion felé száguldó nagy, fekete felhőt. Az alaktalan tömeg közepében humanoid alakot vélt felfedezni, egy égővörös hajú, izmos skandináv harcost. Teste körül villámok cikáztak, és egy furcsa kocsin állt, melyet két kecske húzott; az állatok patája alól szikrák csaptak fel, ahogy az égen célpontjuk felé vágtattak.

Aztán meglátta az aranyszárnyú sólyom alakját felöltő Aracost. A szellem, amelyik így egyszerre létezett a fizikai és az asztrális síkon, azonnal kiterjesztette védelmét a helikopter köré arra az esetre, ha Zoller újabb varázslattal próbálkozna. Aztán éles rikoltással széttárta a szárnyát, és lecsapott a viharszellemre.

Karom a támadó szellem mögött és alatt észrevett egy másik asztrális alakot is, amelyik érdeklődve figyelte a kibontakozó csatát. Ahogy Aracos is állította, valóban tünde volt, fényből szőtt ruhában, amelyik mintha egy fantasy eposzból származott volna, és az egyik kezében egy karcsú pengéjű kardot tartott. Úgy tűnt, pillanatnyilag csak tájékozódik, figyel, és nem akar beavatkozni egyik oldalon sem. Karomnak azonban nem maradt ideje kitalálni, hogy ki lehet, és mit akar. Az oldalán lógó tokból előhúzta Acélkarom asztrális mását, és belevetette magát a küzdelembe.

Aracos csőrével és karmaival marcangolta ellenfelét. A viharszellem a kezében tartott, fényesen izzó kalapáccsal támadott vissza, és egy pillanatra sikerült is meghátrálásra késztetnie Aracost. Ekkor érkezett meg Karom. Az asztrális tőr belemélyedt a szellem oldalába; a sebből kékesfehér energiasugár villant elő, és a lény felordított dühében és fájdalmában. Aztán pokoli fénnyel izzó szemmel a mágus felé fordult. Lesújtott a kalapáccsal, de Karom a tőrével blokkolta a támadást. Fizikai harcban erre sosem lett volna képes, de az asztrális síkon a valódi erő és a megjelenés között nem állt fenn szoros összefüggés, márpedig Acélkarom nagyon erős fegyver volt.

A szellem egy pillanatra hátrébb húzódott, és ezt a pillanatot választotta Aracos arra, hogy újból támadjon. Karmái hosszú vágásokat hagytak a viharszellem arcán, melyekből vér helyett elektromos szikrák pattogtak. A szellem megpróbálta figyelmen kívül hagyni Aracos heves támadását, és csak Karomra koncentrálni, de Aracos nem adta fel, ott marcangolta ellenfelét, ahol csak bírta, miközben Karom egymás után hárította a támadásokat, és minden ütésre saját máguspengéjének szúrásával válaszolt.

A viharszellem pillanatokon belül dühöngő, tomboló, számtalan apró sebéből kékesfehér szikrákat szóró lénnyé vált, aki kalapácsával vadul csapkodva megpróbált lesújtani kínzóira, akik a gondolat sebességével tértek ki előle, vagy blokkolták támadásait sokkal erősebb fegyverükkel. Aracos karmai végigszántottak a szellem mellén, és amikor az visszahúzódott, hogy felkészüljön az újabb támadásra, Karom előreszökkent, és a védelem pillanatnyi megingását kihasználva egyenesen a szívébe döfte Acélkarmot. Mennydörgés hallatszott, melyet éles fényű villám kísért, és a viharszellem eltűnt. A manifesztációt kísérő sötét felhők máris oszlani kezdtek. Karom a város széle felé tartó Stallionra nézett. A helikopter már majdnem kiért a hotel látótávolságából, és Zoller nem tehetett mást, mint hogy magában dühöng, és esetleg az őrökön tölti ki csalódottságát. Karom kételkedett benne, hogy a szellem gyors pusztulása után Zoller megpróbál asztrális alakban utánuk eredni.

A közelben lebegő asztrális varázslóra nézett, aki mozdulatlanul lebegve nézte végig a küzdelmet. A tünde visszanézett rá, elismerően biccentett, aztán villámgyorsan mozgásba lendült, és egy másodperc múlva már nyomát sem lehetett látni. Karom kíváncsi lett volna rá, mi köze lehet a tündének az ügyhöz, de nem most óhajtotta kideríteni a választ.

– Maradj az asztrálban, hátha Zoller megpróbál utánunk küldeni még egy természeti vagy figyelő szellemet – üzente Aracosnak.

– Enyém a helikopter.

– Rendben – felelte a szövetséges szellem.

Karom könnyedén utolérte a Stalliont, és visszaröppent fizikai testébe. Amikor kinyitotta a szemét, Boom megveregette a vállát.

– Szép munka volt a viharszellemmel.

– Kösz. Azt hiszem, Zoller részéről egyelőre nem kell több problémától tartanunk. Ha mégis valami újabb trükkel próbálkozna, Aracos őrködik.

– Húsz perc a landolási zónáig – szólt hátra Val.

– Remek. Felhívom Brackhaust, és megbeszéljük az áru átadását. Aztán összecsomagolunk, és irány haza.

Boom hátradőlt az ülésben, tenyerét a térdére fektette.

– Nem ment teljesen simán – állapította meg –, de nem is volt rossz.

– Tréfálsz? – kérdezte a mellette ülő Kalapács. – Ennél könnyebben még sosem szereztünk száz lepedőt.

– Aha. – Karom aktiválta feji kiberverének kijelzőjét, és hívta a Brackhaustól kapott számot. – De ne felejtsd el, hogy még nincs vége!